Make your own free website on Tripod.com
További Információk:
Huszti György, fõtitkár
(06 30) 27 04 04
 
 
S A J T Ó K O M M Ü N I K É
Azonnal közölhetõ

Közgyûlést tartott a Magyar Országos Baseball Szövetség 1997. december 7-én a Hungária Biztosító Rt. Vezérigazgatóságán (Hungária Ház).

Mint ahogy azt Dr. Borbély Attila - a Hungária Biztosító Rt. Vezérigazgató-helyettese - a szövetség egy esztendeje megválasztott elnöke elmondta, a sportág az elmúlt évben új fejlõdési szakaszba lépett. Sikerült megteremteni a stabil pénzügyi és mûködési alapokat. Mi sem példázza ezt jobban, mint az, hogy - 1997-ben elõször - a szövetség költségvetésének több mint felét a szponzori bevételek jelentették.

Sikerült tovább szélesíteni a sportág hazai tömegbázisát is, hisz az idei bajnokságban 26 férfi és 5 nõi (softball) csapat versengett egymással. A korosztályos csapatokkal együtt a sportág több mint ezer leigazolt és aktív játékossal büszkélkedhet. A jövõ évi bajnokságban legalább további négy együttes indulása várható.

A Médiában történõ megjelenés területén is jelentõs az elõrelépés. Köszönhetõen elsõsorban az SFOR erõkkel folytatott mérkõzés-sorozatnak, az írott és az elektronikus sajtó figyelme egyaránt jobban a baseball felé fordult, éppen ezért is a szövetség eltökélt célkitûzése a mérkõzés-sorozat tovább folytatása 1998-ban.

Miután a közgyûlés elfogadta az éves illetve a pénzügyi beszámolókat, a Közgyûlés felvette a MOBSZ tagjai sorába az IBS (International Business Scholl) és a jánossomorjai csapatokat.

A Közgyûlés lezárása után került sor az ünnepélyes díjkiosztóra.
Magyar Nemzeti Bajnokság végeredménye 
1997.
1. LIGA 
1.  Nagykanizsa Ants 
2.  Szentendre Sleepwalkers 
3.  Budapest Players 
4.  Budapest United 
5.  Óbuda Brick Factory 
6.  USC H. Astros 
7.  Gyõri Dózsa D. H. 
8.  Nagykanizsa Thúry 
2. LIGA 
1.  Sopron Westwind 
2.  Szombathelyi Anyaszomorítók 
3.  Veszprém Fireballs 
4.  Fehérvár Nightmares 
5.  Debrecen Dynamites 
6.  Siófok Denewares 
7.  Ajka Blackbirds 
8.  Vác New Deal 
3. LIGA Kelet
1.  Békéscsabai Villámok 
2.  SOTE Kutyaütõk 
3.  Miskolci Felhõkarcolók 
4.  424-es Alaplabda Egylet 
5.  Egri Csillagok 
3. LIGA Nyugat
1.  Bõsárkányi Egyfejûek 
2.  Nemesvámos Tigersharks 
3.  Cinkota Fielders 
4.  POTE Fakezûek 
5.  Zsámbék Vampires 
SOFTBALL LIGA
1.  Óbuda Brick Factory 
2.  Budapesti Honvéd United 
3.  Nagykanizsa Thúry 
4.  424-es Alaplabda Egylet 
5.  SOTE Csirkefogók 
Magyar Kupagyõztes(Baseball): Budapest United 
Magyar Kupagyõztes(Softball):Budapesti Honvéd United 
Egyéni eredmények:

Az év játékosa (Baseball): Kovács Sándor (Budapest United) /1. alkalommal/

Az év játékosa (Softball): Papacsek Éva (Budapesti Honvéd United) /1. alkalommal/

Az alsóbb osztályú baseball ligák legjobbjai:

2. liga: Fügedi Ákos (Debrecen Dynamites)

3. liga (keleti csoport): Bíró Tamás (Békéscsabai Villámok)

3. liga (nyugati csoport): Marics Gábor (Bõsárkányi Egyfejûek)

Dr. Harcsár István úr, az OTSH elnöke - aki jelenlétével emelte a Közgyûlés rangját - hozzászólásában kifejtette: a sportág nagyon szépen fejlõdik és erõsödik Magyarországon. A szövetség vezetésének munkája garancia arra, hogy a baseball-lal három, de legkésõbb 7 év múlva komolyan lehet számolni.

A MOBSz 1998-as versenynaptárából két esemény emelkedik ki, egy sportdiplomáciai és egy szakmai kihívással kell szembenézni.

Az Európai Baseball Szövetség (CEB) és az Európai Softball Szövetség (ESF) abban a megtiszteltetésben részesítette a Magyar Országos Baseball Szövetséget, hogy a sportág történetében elsõ ízben házigazdája lehet a két szövetség európai kongresszusának.

A rangos esemény 1998. február 6-8. között kerül megrendezésre Budapesten, a Hotel Béke Radisson SAS szállodában.

A kongresszusra Európa 35 országából mintegy száz fõ küldött érkezik hazánkba, akik között magas állami és üzleti tisztséget betöltõ személyiségek is találhatók.

Dr. Harcsár István államtitkár úr a Közgyûlésen jelentette be, hogy elvállalja a kongresszus fõvédnöki tisztét és a haladó hagyományoknak megfelelõen, mint a magyar sport elsõ embere fogadást ad a küldöttek részére.

A jövõ évi legnagyobb szakmai kihívás az 1998. augusztus 8-16. között megrendezésre kerülõ "B" csoportos Baseball Európa Bajnokság (Bécs, Ausztria), ahol a Magyar Válogatott célkitûzése az elsõ két helyezés valamelyikének megszerzése.

Ezzel az eredménnyel a válogatott 1999-ben részt vehetne az "A" csoportos Európa Bajnokságon, amely a 2000. évi Olimpiai Játékok kvalifikációs versenye.